Helyi Téma 2011. március 20.

Zuglóban a Herman Ottó Általános Iskola is csatlakozott

 

2011. március 20.

 

Az év századik napján, április 9-én mintegy harminc, centenáriumát ünneplő ház nyitja meg a kapuit a közönség előtt, mindenhol különleges programokkal várják majd az érdeklődőket. A zuglói Herman Ottó Általános Iskola épületét is bejárhatják a kíváncsiak.

A Kortárs Építészeti Központ és az OSA Archívum közös szervezésében, április 9-én, az év századik napján több tucat százéves ház nyílik meg a látogatók előtt Budapesten. A kezdeményezéshez a kerületben is több ház csatlakozott. – A célunk, hogy az emberek maguk ismerjék fel, milyen fontos a lakóterületük. Komoly munka előzte meg ezt a rendezvényt – árulta el Bertalan Nóra, a Budapest 100. kommunikációs munkatársa. – Fél éve kezdtük el felkutatni azokat a házakat, amelyek mostanában ünneplik a századik születésnapjukat. Ez nem volt egyszerű feladat, hiszen az utcákat jártuk, fényképeztünk, térképeket böngésztünk és a levéltárakban kutakodtunk. Nem várt nehéz­ségekbe is ütköztünk, hiszen több helyen nem évszám, hanem cím szerint szerepelnek a házak a dokumentumokban. Végül mintegy százötven centenáriumot ünneplő házat térképeztek fel, közel harmincban szerveznek különféle programokat a jeles évforduló alkalmából. Zuglóban a Herman Ottó Általános Iskola is megnyitja kapuit a közönség előtt az év századik napján.

– Nekünk inkább a jövő évünk szól majd a százéves évfordulóról, de nem haboztunk, amikor megkerestek minket a szervezők – mondja lapunknak Szentirmai Lívia igazgatóhelyettes. – Az iskola kapuja nyitva lesz április 9-én, be lehet majd jönni körülnézni. Mi is folyamatosan végzünk kutatásokat az iskola múltjával kapcsolatban. Nemrég derült ki például, hogy az első világháború ideje alatt az intézmény egy híradós zászlóaljnak adott otthont, és a tornaterem bizony lóistállóként funkcionált.

A százéves házak megtekintésére túrákat is szerveznek majd programfüzettel, térképpel. Van olyan lakóközösség, amelyik hússütéssel, mások énekléssel, közös zenéléssel, kiállítással készülnek, de mindenhol mesélnek majd érdekes, több évtizedes történeteket is lakóhelyükről.

V