Zuglói Lapok 2012. július 5.

Trendivé tenni a nemzeti összetartozást

 


„Már 2005-ben kidolgoztam, illetve publikáltam a határon inneni diákok a határon túli, magyarlakta településekre való utaztatásának elképzelését, amely a parlament 2010-es döntése révén, a  Határtalanul! Elnevezésű program keretében öltött végül formát. A most véget érő tanévben összesen  tizenötezer tanuló vehetett részt a különböző tanulmányi kirándulásokon” – tudtuk meg Csete Örs  programigazgatótól, aki nemrég a XIV. kerületi önkormányzat illetékeseit is tájékoztatta a részletekről. Elmondta, a szükséges forrásokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. biztosítja, a több száz oktatási  intézmény által a következő tanévre beadott pályázatok elbírálása jelenleg is zajlik. Ismert, az  Országgyűlés döntése értelmében minden magyarországi, közoktatásban tanuló fiatalnak egyszer el  kell jutnia a magyarlakta területekre az állam támogatásával. A programigazgató szerint ennek  legnagyobb akadálya az iskolák számára a tetemes útiköltség és szállásdíj. Az állam támogatása a  program „élesbe fordulása” óta, vagyis 2011 szeptemberétől alapvetően ezekre a költségekre terjed ki,  a kiutazóknak csak a múzeumi belépőket és az étkezést kell fedezniük.„Köztudott, hogy a külhoni  magyarság ismerete tekintetében nemcsak a szocializmusban felnőtt nemzedékek tapasztalata és tudása  alacsony fokú, hanem a rendszerváltás után született fiak, unokák többségének tájékozottsága sem kielégítő.” – derül ki Csete Örs tájékoztatásából. Az operatív cél ezért a külhoni magyarságról szóló  társadalmi tudás és tájékozottság növelése, a határokon átívelő kapcsolatok elősegítése, valamint egy, a  magyarság összetartozását és egymás iránti szolidaritását megjelenítő, szimpatizánsi hálózat, esetleg  mozgalom kialakítása.Csete Örs kifejtette, a Határtalanul! egyfajta márka is kíván lenni, amelyhez az  utazásokon kívül vetélkedők, oktatási segédanyagok készítése is kapcsolódik, illetve a külhoni  tematikát be kell építeni a pedagógus továbbképzés rendszerébe. Az oktatási fejlesztések sorában  legelöl a kapcsolódó tananyag, valamint pedagógiai program fejlesztése áll – tudatta Csete Örs, aki úgy  fogalmazott: „trendivé kell tenni a fiatalok számára a nemzeti összetartozást”.

 

 

A Herman Ottó Általános Iskola a tanév végén a „Határtalanul!”
program keretében ellátogatott a vajdasági Kishegyes Ady Endrérõl
elnevezett általános iskolájába.

 

K. D