„ Alkotni öröm” Vizuális Tehetségműhely

A szakkör célja: A gyerekek vizuális látásmódjának (gondolkodás, kézügyesség) személyre szabott tehetséggondozása.

 

Célul tűztem ki továbbáa gyerekek tehetségük szerinti továbbfejlesztését, úgy, hogy minél szélesebb körben megismerkedjenek olyan grafikai- és festészetei technikákkal, melyek elsajátítása általgazdagodik eszköztáruk a vizuális alkotómunkában.

Ennek köszönhetően tanulóink az elmúlt években több rangos versenyen, pályázaton (országos, budapesti, kerületi) értek el előkelő helyezéseket.

 

A szakkör célja továbbá a rajzolni szerető gyerekek bevonzása, fejlesztése, korrekciója, önmagukhoz képesti fejlesztése, illetve a tehetséges gyermekek tálentumainak kibontása és további fejlesztése.     

     

Minden gyermeket, aki tehetségműhelyünknek a tagja, szeretném megismertetni az alkotó munka örömteli, boldog érzésével, ami a további életének részeként beépül önkifejezésének eszköztárába.

 

Továbbá alkotókörünk felkészít, segítséget nyújt a továbbtanulásban azoknak a gyerekeknek, akik ilyen szakirányt választanak 8. osztály elvégzése után (pl. Szent László Gimnázium rajz-szak, Kisképző).

 

Foglalkozásaink: minden kedden 14.15-től 15.45-ig tartanak

Helye: 21-es terem

 

Minden alkotni vágyó gyermeket szeretettel várunk!

 

                                                                                                                         Szénási Erika

                                                                                                                            rajztanár